OS: A Magyar Hospice Alapítvány közleménye

Erőt adó autogramok: a Magyar Hospice Alapítvány betegeinek gyűjt támogatást Eliud Kipchoge.

Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás Budapesten

Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás Budapesten, a sérültet kórházba vitték - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Focistát bántalmazó szurkoló ellen emeltek vádat Nógrád megyében

A Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott egy 52 éves szurkolóval szemben, aki egy labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Pohárból kioldódó veszélyes anyagokra figyelmeztet a Nébih

Veszélyes anyagok kioldódása miatt nem szabad használni az elefántfigurás Leonardo Bambini poharakat - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) termékvisszahívás-adatbázisában.

Alapjogokért Központ: a dollárbaloldal továbbra is a szankciók pártján áll

A dollárbaloldal továbbra is a szankciók pártján áll - írta az Alapjogokért Központ (AK) hétfőn a Facebook-oldalán.

Rendkívüli béremelés a Budapest Airportnál

A Budapest Airport 10 százalékos rendkívüli béremelést hajt végre 2022 októberében, a BUD csoport dolgozói novemberben már a megemelt bért kapják - közölte a budapesti repülőteret üzemeltető társaság pénteken az MTI-vel.

Idős embereket megtévesztő csalókat ítélt el a Szombathelyi Járásbíróság

Csalás miatt 39 vádlottal szemben hozott első fokon, nem jogerős ítéletet a Szombathelyi Járásbíróság - közölte az MTI-vel pénteken a járásbíróság elnökhelyettese.

Párbeszéd: a válság végéig maradjon fent a kilakoltatási moratórium!

A Párbeszéd azt javasolja, hogy hozzák előre és a válság végéig tartsák fent a kilakoltatási moratóriumot.

Új alpolgármestert választottak Szegeden

Binszki József ügyvédet, a DK helyi elnökét várospolitikai alpolgármesterré választotta pénteki ülésén a szegedi közgyűlés, a politikus feladata a kulturális, oktatási és szociális intézmények működésének folyamatos, kiemelt felügyelete lesz.

Orbán Viktor hétfőn a német kancellárral tárgyal

Berlinben tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz szakszervezetek a megélhetési válság miatt

Nyílt levélben fordult a megélhetési válság miatt Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).

Súlyosbította öt ember büntetését kábítószer-kereskedelem miatt a Győri Ítélőtábla

Súlyosította egy nő és négy férfi büntetését kábítószer-kereskedelem miatt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla.